Gyorsan olvad a világ legnagyobb jéghegye, az Antarktiszról leszakadt A23a – állapították meg a kutatók, akik az Eyos expedíciós vállalat hajójával vasárnap érték el az óriási jégtömböt.
Ian Strachan, az expedíció vezetője a BBC Newsnak elmondta, hogy a jéghegyet 3-4 méteres hullámok mossák, és így eróziója folyamatos. Az expedíció vasárnap drónos megfigyelést végzett a jéghegynél.
A mintegy négyezer négyzetkilométer területű A23a még 1986-ban szakadt le a fehér kontinensről, de csak pár hónapja mozdult meg, és kezdett elsodródni a Weddell-tengeren a partvidéktől. A jéghegy jelenleg az Antarktisz sarki áramlatain sodródik, amely az óra járásával egy irányban forog az Antarktisz körül.
Az áramlat az A23a-t az uralkodó nyugati széllel együtt a Dél-Orkney-szigetek irányába tereli, amelyek az Antarktiszi-félsziget csúcsától mintegy 600 kilométerre északkeletre találhatók.
Az A23a nagyságát és mozgását műholdas megfigyeléssel követik. A jégtömb vastagsága helyenként a 300 métert is meghaladja, tömege csaknem egymilliárd tonna, de napról napra csökken.
Az olvadó jég egyik legjelentősebb következménye a globális tengerszint emelkedése. Az újabb eredmények szerint jelentősebb, illetve gyorsabb tengerszint-emelkedés következhet be a grönlandi és antarktiszi olvadás miatt, mint ahogyan korábban becsülték, így part menti területek tűnhetnek el, aminek következtében akár több millió embernek kell új helyre települnie.
Az olvadó jégnek számos hatása van, ilyen például a tengerszint-emelkedés mellett a vízhiány vagy éppen az áradások kialakulása, a lavinák vagy vegetációtüzek pusztítása, továbbá egyes extrém időjárási események bekövetkezte is.
Ráadásul egy ördögi kör is kialakulhat az olvadás által: a sötétebb felszín (az óceán sötétebb mint a jég) több hőt nyel el, és az óceán melegedése is felgyorsítja a tengeri jég veszteséget. Az Arktisz az elmúlt 20 évben a téli tengeri jég térfogatának egyharmadát veszítette el, ami főleg a vastag, többéves jég eltűnését jelentette. Ezt vékonyabb, szezonális jég helyettesíti, ami viszont teljesen elolvad a nyár folyamán.
Ha a magasabb hőmérséklet miatt gyorsabban kezd olvadni a jégtábla, akkor azt évezredekig nem tudjuk megállítani vagy visszafordítani, még akkor sem, ha a hőmérséklet stabilizálódik egyszer vagy elkezd csökkenni a szén-dioxid kivonó (CDR) módszerek majdani alkalmazásával. Egy jégtábla kialakulása tízezer évekbe telhet, de a csökkenésének üteme ennél nagyságrendekkel kisebb. A jelenlegi hőmérséklet-emelkedés mellett tovább fognak csökkenni a gleccserek, a kisebbek teljesen eltűnhetnek. Télen kevesebb a hó, azaz kevésbé tudnak nőni, nyáron viszont több a veszteség a meleg miatti fokozott olvadásból adódóan.
Mivel az Arktikus területek a globális átlagnál nagyobb mértékben melegszenek, különösen sebezhető a permafroszt is és az olvadás következében csökkenő albedó tovább erősíti a melegedést, amely aztán további üvegházgáz kibocsátással járhat. A permafroszt olvadása emberi léptékben nézve visszafordíthatatlan, mert a visszaállítása évszázadokban, évezredekben mérhető.
– progla –
A mintegy négyezer négyzetkilométer területű A23a még 1986-ban szakadt le a fehér kontinensről, de csak pár hónapja mozdult meg, és kezdett elsodródni a Weddell-tengeren a partvidéktől. A jéghegy jelenleg az Antarktisz sarki áramlatain sodródik, amely az óra járásával egy irányban forog az Antarktisz körül.
Az áramlat az A23a-t az uralkodó nyugati széllel együtt a Dél-Orkney-szigetek irányába tereli, amelyek az Antarktiszi-félsziget csúcsától mintegy 600 kilométerre északkeletre találhatók.
Az A23a nagyságát és mozgását műholdas megfigyeléssel követik. A jégtömb vastagsága helyenként a 300 métert is meghaladja, tömege csaknem egymilliárd tonna, de napról napra csökken.
Az olvadó jég egyik legjelentősebb következménye a globális tengerszint emelkedése. Az újabb eredmények szerint jelentősebb, illetve gyorsabb tengerszint-emelkedés következhet be a grönlandi és antarktiszi olvadás miatt, mint ahogyan korábban becsülték, így part menti területek tűnhetnek el, aminek következtében akár több millió embernek kell új helyre települnie.
Az olvadó jégnek számos hatása van, ilyen például a tengerszint-emelkedés mellett a vízhiány vagy éppen az áradások kialakulása, a lavinák vagy vegetációtüzek pusztítása, továbbá egyes extrém időjárási események bekövetkezte is.
Ráadásul egy ördögi kör is kialakulhat az olvadás által: a sötétebb felszín (az óceán sötétebb mint a jég) több hőt nyel el, és az óceán melegedése is felgyorsítja a tengeri jég veszteséget. Az Arktisz az elmúlt 20 évben a téli tengeri jég térfogatának egyharmadát veszítette el, ami főleg a vastag, többéves jég eltűnését jelentette. Ezt vékonyabb, szezonális jég helyettesíti, ami viszont teljesen elolvad a nyár folyamán.
Ha a magasabb hőmérséklet miatt gyorsabban kezd olvadni a jégtábla, akkor azt évezredekig nem tudjuk megállítani vagy visszafordítani, még akkor sem, ha a hőmérséklet stabilizálódik egyszer vagy elkezd csökkenni a szén-dioxid kivonó (CDR) módszerek majdani alkalmazásával. Egy jégtábla kialakulása tízezer évekbe telhet, de a csökkenésének üteme ennél nagyságrendekkel kisebb. A jelenlegi hőmérséklet-emelkedés mellett tovább fognak csökkenni a gleccserek, a kisebbek teljesen eltűnhetnek. Télen kevesebb a hó, azaz kevésbé tudnak nőni, nyáron viszont több a veszteség a meleg miatti fokozott olvadásból adódóan.
Mivel az Arktikus területek a globális átlagnál nagyobb mértékben melegszenek, különösen sebezhető a permafroszt is és az olvadás következében csökkenő albedó tovább erősíti a melegedést, amely aztán további üvegházgáz kibocsátással járhat. A permafroszt olvadása emberi léptékben nézve visszafordíthatatlan, mert a visszaállítása évszázadokban, évezredekben mérhető.
– progla –
