Szűkebb otthonunk a Bükk-vidék (2.rész)

tőle: bkadmin
128 látták

Lillafüred

1892 óta a Szinva és a Garadna patak találkozási helyét – ahol az utóbbi vize a Fassola Frigyes földuzzasztotta Hámori-tóba “gyűl” – hívják Lillafürednek. E Kazinczy Ferenc által “magyar Tempe”-nek nevezett térség a múlt század utolsó évtizedében Bethlen András, akkori földművelésügyi miniszter támogatásával kezdett üdülőhellyé válni, aki felesége, Vay Lilla udvarlására-tiszteletére keresztelte meg az újszülött pihenő-gyógyító települést. A hely szellemét, akkor még szinte zavartalan csöndjét, tiszta levegőjét nyarait itt töltve Herman Ottó már évekkel korábban kezdte rendszeresen “használni”. 1890-től a mai Erzsébet-sétány 33. sz. alatti “Pele-ház”-ban dolgozott-lakott. Lillafüred , közigazgatási szempontból Miskolc része, de a város belterületétől több kilométerre helyezkedik el, tulajdonképpen az agglomerációban. Miskolc egyik legmagasabban fekvő része, a Bükk hegységben. Turisztikai szempontból jelentősége kiemelkedő, ez az egyik legjelentősebb turisztikai település a Bükk hegységben. A szűk völgy keskeny völgytalpát elfoglaló település főleg barlangjairól és vízeséseiről, valamint a Herman Ottó emlékházról és a Palota Szállóról nevezetes. A Palotaszállót, mint a kor legelegánsabb szállodáját, 1930-ban adták át, amely azóta is a hely szimbóluma. A beruházások azonban nem folytatódtak tovább, a háború, majd az ezt követő időszak megállította a fejlődést. A szocializmus éveiben SZOT szállóként működő épület ma már ismét minden vendég rendelkezésére álló háromcsillagos szálloda. Az épületet teljesen körül tudjuk sétálni. Ha nem itt szálltunk meg, akkor is érdemes benézni az épületbe, a gyönyörű Mátyás-teremben működő reneszánsz Mátyás étterembe pedig be is tudunk ülni, megcsodálhatjuk a kilenc, trianoni határokon kívülre került városokat ábrázoló színes ólomüvegablakokat. A szállóról a legjobb fotókat a Hámori-tó túlpartjáról készíthetjük, a tó vizében festőien tükröződik az épület. A  Palotaszálló függőkertje és vízesése mellett, két érdekes barlang várja a látogatókat, lehet csónakázni a hangulatos, erdőkkel koszorúzott Hámori-tavon, kisvonatozni a Garadna völgyébe, de az aktívabb kikapcsolódást keresőknek is számos lehetőséget nyújt a környék kitűnő jelzett turistaútjaival. A Palotaszálló alatt egy megerősített, támfalakkal tagolt teraszos sétányrendszer fekszik. Innen lehet elérni az Anna-barlang bejáratát, útközben találjuk a népszerű József Attila  szobrot. A költő itt írta híres Óda c. versét 1933-ban. A szálló építésekor terelték el a Szinva patakot, és létrehozták Magyarország legmagasabb vízesését. A 20 m magasból „lezúduló” patak nem egy Niagara, száraz időben csak elképzelni lehet a morajlást, hóolvadáskor, nagyobb esőzések után viszont nagyon hangulatos hely. Mindenesetre érdemes felkeresni a Bükk-hegység eme ékszerdobozát. Csodálatos helyeken, élményekben, látnivalókban gazdag kirándulás,vagy túra során igazi lelhetünk  kincsekre ezen a vidéken. Progner lászló Fotó: Pozsgai József  
0 Komment
0

EZ IS ÉRDEKELHET