Miskolcon 1891-ben az Avas lábánál lévő Bársony András házának építésekor bukkantak rá a furcsa kövekre. A föld kitermelése, kéttenyérnyi, lapos, szikladarabokon pattintásnyomokat lehetett látni, ami arra utalt, kifaragták őket. Ezek a kövek tették aztán híressé ezt a házat, amit azóta Bársonyházi szakócák néven váltak híressé., melyek aztán a híres természettudóshoz, Herman Ottóhoz kerültek. A tudós később megállapította, hogy ezeket a kőeszközöket az ősemberek készítették, és bizonyíték arra, hogy éltek ősemberek a Bükk-hegység környékén. Akkoriban, a XIX. század végi tudományos közvélemény nem vitatta ugyan, hogy léteztek ősemberek, de azt határozottan elutasította, hogy a Kárpát-medencében éltek volna. Egészen 1891-ig nem lelték nyomaikat.
--- HIRDETÉS ---
---
Bársonyházi-szakócák
Herman Ottó komoly és heves vitát indított el kijelentésével, és tudta, hogy csak akkor tudja meggyőzni a vitapartnereit, ha újabb bizonyítékokkal tud szolgálni. Ezért arra bíztatta a kutatókat, hogy a bükki barlangokat vizsgálják át az ősemberek nyomait keresve.
Érdekes abból a szempontból a történet, hogy korábban már bukkantak őskori leletekre, méghozzá a közeli, az Aggtelek melletti Baradla-barlangban. Nagysáp mellett 1871-ben egy koponya került elő, majd később, az ásatások során a rétegekből az állati csontmaradványok mellett kőeszközöket is találtak. Az akkori tudomány ezeket csak néhány száz évesnek tartotta. Csak a barlangi medve és oroszlán csontmaradványokról, amelyekről már a középkorban is megemlékeztek – ezeket korábban sárkánycsontoknak hitték – jelentették ki, hogy kihalt állatok maradványai.
Herman Ottó támogatást kapott a földművelési minisztériumtól, így az Állami Földtani Intézettel megkezdhette a kutatást. 1906-ban Herman megbízta Kadiè Ottokár fiatal geológust, hogy kutassa fel a jégkori (és az azelőtti) ember nyomait a Miskolchoz közeli barlangokban. Kadiè – aki korábban írt már értekezést egy horvátországi barlangi lelet kapcsán – a Kecskelyukban kezdett kutatni, azonban csak neolit kori nyomokat talált.
Szeleta-barlang
A következő célpont a Büdöspest-barlang volt, ahol szintén nem ért el eredményt. Végül a Szeleta-tető másik oldalán, a Szeleta-barlangban próbálkozott 1907. kora tavaszán. Egy hét munka után egy medve gerinccsigolya és hozzátapadva egy darab faszén került elő. Meglett hát az első lelet, amit Kadiè megmutatott a Lillafüreden nyaraló Hermannak. Ezután Kadic Bécsbe vitte a leleteket, ahol részben lehűtötték a lelkesedését. Az udvari múzeum nagynevű szakemberei a csontmaradványról kijelentették, hogy aligha érdekes, ám a faszén miatt a munka folytatására bíztatták Kadièot, aki visszatért a Szeletába.
És ugyan kezdetben többen kétségbe vonták, hogy az ezután nagy számban előkerülő kőeszközöket valóban ember pattinthatta (még Kadièot is megvádolták hamisítással), az apró szikladarab tudományos lavinát indított el. Néhány év alatt felvirágzott Magyarországon a barlangi régészet, szinte valamennyi jelentősebb sziklaüreg feltárása elkezdődött, özönlöttek a leletek – csak a Szeletában tíz nagyszabású feltárás volt 1947-ig –, és megszületett a magyar ősrégészet. A Szeleta-barlangban talált lándzsahegyek, kőpengék meglehetősen sajátságosak babérlevélre emlékeztető alakjukkal, mindkét oldalon megmunkált felületükkel. Az ötvenes évek eleje óta azokat a csoportokat, amelyek ezeket pattintották (körülbelül 40 ezertől 22 ezer évvel ezelőttig) Szeleta-kultúraként tartja számon a nemzetközi őskorkutatás. A kultúrához tartozó leletek Magyarországon is több helyen kerültek elő az elmúlt száz esztendőben, és Szeleta-lelőhelyre bukkantak Romániában, Szlovákiában és Lengyelországban is.
A Szeleta-barlang egyébként többet rejtett, mint a róla elnevezett kultúrát: a helyenként tíz méter vastag üledék átvizsgálása során kiderült, hogy több mint százezer évvel ezelőttiek az első emberhez kötődő leletek, s megszakításokkal egészen 22 ezer évvel ezelőttig használták a sziklaüreget.
Mindezek következtében megtörtént a paradigmaváltás az ősrégészetben, amely mérföldkő volt ahhoz, hogy megváltoztassuk az őskorról kialakult képet és kezdjenek kibontakozni a szemünk előtt az őskori élet finom részletei.
Ilyen mérföldkő a paleolit technikai forradalmát jelző avasi kovabánya is, amelyet néhány éve kutatnak a Miskolci Egyetem régészei. A Bársony-háztól alig néhány száz méterre lévő bányában külszíni fejtéssel nyerték a követ hetvenezertől harmincezer évvel ezelőttig. Sajátságos volt a kovafejtési technika. A sziklarétegre homokot hordtak, azon kiszárított csontokból tüzet gyújtottak. Ahhoz, hogy a kova kellőképpen kitermelhető, majd jól megmunkálható legyen, a tűznek legalább húsz órán át egyforma intenzitással kellett égnie. Hogy miként gondoskodtak a tűz megfelelő szellőztetéséről, nem tudjuk – ez is egyike még az őskor megfejtésre váró kérdéseinek.
– progla –
