Amikor az erdőben túrázunk sokkal nagyobb az esélye annak, főleg szürkület után, hogy nem medvével, hanem vaddisznókkal találkozunk.
--- HIRDETÉS ---
---
A vaddisznó az egyik legrégebben háziasított vadállat. A domesztikáció már a neolitikumban kezdődött, amikor az emberek háziállatként kezdték tartani őket a húsukért anélkül, hogy vadászniuk kellett volna érte.
A vaddisznó (Sus scorfa) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) endjébe, ezen belül a disznófélék (Suidae) családjába és a Suinae alcsaládjába tartozó faj. Elterjedési területe óriási, felöleli Eurázsia egészét, Ázsia déli felét és Indonézia szigeteinek egy részét is. Korábban honos volt a Brit-szigeteken is, de innen kiirtották. Korábbi elterjedési területe Marokkótól keletre egészen Egyiptomig tartott, felölelte az Arab-félszigetet, egész Európát, a Közel-Keletet, Közép-Ázsiát, Szibériát, Indiát, a Hátsó-indiai félszigetet, a Maláj-félszigetet, Kínát és Japánt is.
Az indonéz szigeteken kelet felé egészen Flores szigetéig őshonos. Északon felhatol Skandinávia déli részéig és Dél-Szibériáig. Számos szigeten előfordul, ahol sok helyütt helyi alfajai alakultak ki, mint Szardínián, Korzikán, Srí Lankán, Hajnanon, Tajvanon vagy az Andamán-szigeteken.
A vaddisznó hazánk a legnagyobb emlősei közé tartozik a maga 80-150 kg közötti tömegével. A test hossza körülbelül 1,5-2 méter, amelynek magassága a vállán átlagosan 70-100 cm. A színe sötétbarna, fekete vagy sötét bézs, és a testükön fehér foltok is jelen lehetnek. Erős, kövér a testfelépítésük, amelynek jellemzője a hosszú, fonák és hegyes farok, valamint a nagy méretű, erős lábak. A vaddisznók két, szabálytalan alakú füllel rendelkeznek, amelyek segítenek a hőszabályozásban és a hangok megkülönböztetésében. Erős, hosszú szemfogaik vannak, amelyek segítenek őket a zöld növények, gyökerek és gombák rágásában.
A vaddisznók jellemzően éjszakai életmódot folytatnak, és nappal pihennek. Szociális állatok, közösségben élnek, melyeket egy vezető, vagy fődisznó irányít. Jól alkalmazkodnak az élőhelyükhöz, így széleskörűen elterjedtek a világon, ahol sokféle élelemforrást használnak, beleértve a zöld növényeket, gyökereket, gombákat, rovarokat, kisemlősöket és más élőlényeket.
A vaddisznók számos ellenségre és ellenfelére tarthatnak számon a természetben és az emberek által tartott környezetben. Az őshonos élőhelyeken a vaddisznók ellenségei közé tartoznak a ragadozók, például a medvék, a macskafélék, és a farkasok. A legnagyobb ellensége az ember, aki megpróbálja megakadályozni a vaddisznók okozta károkat a mezőgazdasági területeken és a városi környezetben, valamint a húsáért, és rosszabb esetben (ez a leggyakoribb) hobbiból a trófeáért vadásszák őket. A vaddisznók ellenfelei közé tartoznak más vaddisznók is, amelyek konkurensként tekinthetnek egymásra az élelemforrásokért és a szaporodási lehetőségekért.
Mit tegyünk, ha találkozunk egy vaddisznóval?
A városi életmódhoz szokott betondzsungel lakók, halálra rémülnek, ha számukra valamilyen ismeretlen, de természetes dologgal találkoznak. Ilyen egy szélsőségesebb időjárás, vadakkal való találkozás, de idetartoznak a vadnövények és a gombák is. Valljuk be, hogy ebben nagy szerepe van a médiának is.
De nézzük mi a helyzet a vadakkal való találkozással.
Olyan környezetben, ahol nem ismerjük a szabályokat, érdemes visszafogottan viselkedni, de ez nem jelenti azt, hogy meg kellene rémülnünk a természetben való túrázástól, sétáktól, inkább nézzünk utána, hogy az extrém helyzetekben mi a teendő.
A szarvasfélékkel nincs gond, hiszen sokkal jobban félnek az embertől, mint mi tőlük. A szarvasokkal konfliktusba kerülni sokkal könnyebb az autóúton, amikor kiugranak elénk, mint az erdőben. Általában ha hallják, hogy ember jön, észrevétlenül eltűnnek, legtöbbször észre se vesszük, hogy ott voltak.
A vaddisznó azért „más tészta”, mert bár ők is igyekeznek elkerülni az emberrel való találkozást, előfordulhat, hogy agresszíven fognak velünk viselkedni. Erre akkor van a legnagyobb esély, ha éppen malacaik vannak (január-május, bár tulajdonképpen egész évben sem kizárható). Ha vaddisznókkal futunk össze, soha ne vesztegessük az időt arra, hogy megpróbáljuk felmérni mennyien vannak, és milyen összetételben. Ne vegyünk fel számukra fenyegető viselkedést azzal, hogy elindulunk feléjük. Nagyon fontos, hogy ne álljuk útjukat, ne szorítsuk be őket olyan helyre, ahol nem tudnak elmenekülni!
Ha utána olvasunk az interneten, hogy ki mit tanácsol ilyen helyzetben láthatjuk, hogy többféle „iskola van”. Vannak, akik szerint meg kell próbálni elriasztani a disznókat, vagyis fütyülni, kolompolni, túrabotot lengetni. Vannak, akik szerint nem érdemes ilyesmivel próbálkozni, mert félre érthetik, főleg ha mamakocákról van szó és amúgy sem lehet őket elriasztani.
Egyesek szerint mozdulatlanul kell állni, mert az semmiképp nem fenyegető, mások szerint „szégyen a futás, de hasznos”. Az utóbbit cáfolnánk azzal az el nem hanyagolható ténnyel, hogy a vaddisznó rendkívül kitartó futó, 45 km/h csúcssebességgel, amire az ember nem képes. Mindkét cselekményünk kihívást jelenthet a számukra, és mivel mindkét tekintetben alul maradnánk, ha konfrontációra kerülne a sor, jobb nem forszírozni a dolgot. A fára mászás sem megoldás, hiszen a vaddisznó van olyan okos, és annyira kitartó, hogy addig álljon a fa alatt, amíg el nem fáradunk, és le nem pottyanunk.
A zajkeltésnek lehet azonban létjogosultsága, abban az esetben, ha még nem futottunk össze a vaddisznóval. Ebben az esetben érdemes tapsolni, énekelni, vagy bármilyen zajt csapni, hogy ha valahol ott van a közelben tájékoztassuk a röfit arról, hogy érkezünk és legyen lehetősége elvonulni, elkerülni a találkozást.
Nagyon fontos az is, hogy ne közeledjünk az állatok felé, még akkor sem, ha nagyon békésnek tűnnek. Ennél csak egy dolog képezi még erősebb tabu tárgyát: ha csíkos vadmalacokat találunk egymagukban (esetleg felfedezünk egy fészket vagy csak úgy, egy bokor alatt) soha, de soha ne menjünk közel, ne nézegessük őket és pláne ne simogassuk/vegyük ölbe őket. Akármilyen elesettnek is tűnnek higgyük el, nincsen szükségük segítségre, az anyjuk valószínűleg csak élelmet keres. Ugyanakkor biztosak lehetünk benne, hogy ha felfedezik egy idegen jelenlétét vagy épp kiemelik őket a biztonságos fészekből fel fog harsanni a segélykérő visítás, és ha a mama megjelenik nagyon nagy bajba kerülünk.
Ha felnőtt vaddisznóval találkozunk két dolgot tehetünk, de mindkettőhöz meglehetős önfegyelem szükséges. Az egyik, hogy úgy csinálunk mintha nem vettük volna észre és a tempónk különösebb megváltoztatása nélkül igyekszünk eltűnni a színről, a másik, hogy megállunk és megvárjuk amíg távozik. Ilyenkor érdemes nem felvenni vele a szemkontaktust.
Támadáskor a vadkan az agyarait használja, a koca harap. Ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy ránk támad a vaddisznó és nem tudunk elmenekülni legjobb, ha hasra fordulva összegömbölyödünk. Érdemes a fejünket a karjainkkal védeni, esetleg egy fa vagy bokor alá benyomulni, a belső szerveinket pedig az összegömbölyödéssel biztonságba helyezni.
Zárásul egy jó tanács: ha tehetjük, nem menjünk egyedül az erdőbe túrázni. Ha baj történne mindig jól jön a segítség, és a túra is kellemesebb egy jó társaságban.
– progla –
