A túrázás nem régimódi tevékenység, nem csak a nyugdíjasok hobbija. Ellenkezőleg: egyre több fiatalember húz fel túracipőt és indul útnak. Azt is bebizonyították, hogy a szabad levegőn végzett „túraterápia” súlyos betegeken is képes segíteni. A túrázás csökkenti a stressz-szintet, egyúttal örömforrás. Valóságos gyógyír szívünknek, keringésszervrendszerünknek, vérnyomásunknak és immunrendszerünknek, ugyanakkor csökkenti a vérzsírok szintjét. Segítségével a félelmek, a szorongás, a motivációs és életkrízishelyzetek is könnyebben megoldhatók.
Az evolúciós biológiával foglalkozó kutatók úgy becsülik, hogy kb. százezer évvel ezelőtt elődeink Afrikából felkerekedtek, hogy meghódítsák a világot – méghozzá gyalog. A kerék és a kocsi feltalálása, valamint az igavonó állatok háziasítása után is az emberek többsége gyalog közlekedett, mert nem tudta megengedni magának, hogy kocsin utazzon. A mozgás szervrendszere minden csontjával, inával és izmával egyetemben zseniális szerkezet, amely képes megbirkózni szinte bármely tereppel. Lábunkkal képesek vagyunk menni, futni, táncolni, ugrani, és ha kell, valakit fenéken is tudunk vele billenteni – ugyan mely egyéb közlekedési eszköz képes hasonlókra?
Az első, mai értelemben vett konkrét cél nélküli túrázó Francesco Petrarca itáliai reneszánsz költő volt, aki fivérével együtt 1336-ban megmászta az 1990 méteres Mont Ventoux nevű hegyet a franciaországi Provence-ban. Ez a hegy ma igen népszerű a sportkerékpárosok körében, egyúttal a Tour de France egyik szakasza. Igaz, Petrarca a következő évszázadokban nem talált követőkre. Bár a legtöbben továbbra is gyalog közlekedtek, de ezt nem tartották sem kellemes időtöltésnek, sem különlegesnek.
Amikor Luther 1510-ben Wittenbergből Rómába gyalogolt, az olyan természetes volt számára, hogy egy szóval nem említi meg feljegyzéseiben – pedig az út oda-vissza 3000 km. Csak a felvilágosodás korában változik a helyzet. Jean-Jacques Rousseau francia filozófus a 18. század derekán olyasmit vetett papírra, amivel a mai túrázók feltétlenül egyetértenek, ha a „ló” szót „autóval” helyettesítjük: „Számomra létezik egy kellemesebb módja az utazásnak, mint a lovaglás: a gyaloglás. Akkor kerekedek fel, amikor kedvem tartja, és annyi erőfeszítést teszek, amennyi jólesik. Jobbra-balra foroghatok és mindent szemügyre vehetek, amiben örömömet lelem, megpihenhetek minden oly helyen, amelyről szép kilátás nyílik.” Petrarcával ellentétben Rousseau rengeteg követőre lelt a maga korában. 1786-ban Jacques Balmat és Michel-Gabriel Paccard mászta meg Európa legmagasabb hegycsúcsát, a Mont Blanc-t. 1801-ben Johann Gottfried Seume Lipcséből Prágán, Bécsen, Velencén, Rómán és Nápolyon keresztül Szicíliáig gyalogolt. Seume hosszú vándorútján számos kalandot élt meg, rablók, útonállók, hatalmaskodó és az utazókat kizsákmányoló fejedelmek, kukacoskodó prelátusok személyében, de rengeteg jó élményben is volt része, barátságos, vendégszerető emberek képében, csodálatos, érett, zamatos narancsokat ízlelt meg, és antik romokat, műremekeket volt alkalma megcsodálni. Megmászta a Vezúvot és az Etnát, hazafelé kitérőt tett Párizsba is. A 6000 kilométeres útjáról papírra vetett „Séta Szirakuzába” c. útleírása máig érdekes olvasmány, bár néhány korabeli utalását a mai olvasó aligha értheti. Kollégája, Karl Philipp Moritz Franciaországon keresztül Angliába, Goethe Svájcba jutott el gyalogolva.
Miért túráznak ma az emberek?
Dr. Rainer Brämer, a Marburgi Egyetem „túrakutató csoportjának” vezetője az elmúlt tíz évben számos tanulmányban kb. 18 ezer túrázót kérdezett ki szokásairól, arról, mit kedvel, mit nem, és arról, hogy miért túrázik. Mint kiderült, a sportteljesítmény vagy a kulturális érdeklődés inkább alárendelt szerepet játszik. A túrázás legfőbb indoka „a természet szeretete, élvezete” (2008-ban a válaszadók 88 százaléka ezt válaszolta). Sokkal kevesebben indokolják szenvedélyüket „unaloműzéssel” vagy az újdonság felfedezésének vágyával.
Még a manapság reneszánszát élő spirituális túrákon, zarándoklaton résztvevők többségénél is a természet szeretete áll az első helyen. Sokkal kevesebben nevezték meg indokként a régi értékek újra felfedezését vagy a vallást, a spiritualitást. A modern civilizáció biztonsággal, kényelemmel ajándékozott meg bennünket, amelyről elődeink legfeljebb csak álmodhattak. Ezzel együtt azonban olyan természetidegen életstílust is magával hozott, amely egyre több lelki és testi kárt okoz bennünk.
Míg őseink gyűjtögető, vadászó életmódot folytattak, naponta 15 km-t tettek meg gyalog, ma ez a táv legfeljebb 800 méter. A legtöbb időt járművekben, épületekben töltjük, amelyek elszigetelnek bennünket a természettől, a külvilágtól. Ez az életmód legalább annyira fajidegen, mint az állandóan istállóban tartott állatoké – még ha nem is olyan kegyetlen. Az állandó figyelemelterelés sem képes megakadályozni azt, hogy a természettől való elidegenedés e fokát egyre többen fájdalmas deficitként éljék meg. Legalább a szabadidejükben szeretnék azt, amit már Rousseau is propagált: „Retour á la nature” – vissza a természetbe!
Új tudományág: tájpszichológia
Az, hogy a szabad természet hangulatunkat, közérzetünket pozitívan befolyásolja, nem csupán szubjektív vélemény. Tudományos vizsgálatok igazolják, hogy ez valóban így van. Az USA-ban egy ideje létezik egy új tudományág, amelyet „tájpszichológiának” hívnak, és azt vizsgálja, a különféle tájak milyen hatást gyakorolnak az emberi pszichére.
A természetet nem csak biotópnak tekinti, hanem „pszichotópnak” is: olyan környezetnek, amely emocionálisan megérint, bensőnket építi, erősíti. Az alkalmazott kineziológia tapasztalatai megmutatták, hogy a szép tájképek puszta látványa is képes erősíteni az indikátorizom tónusát és erősíti a test energiáját. A kórházban ápolt betegeken végzett tanulmányok szerint azok, akik a kórterem ablakából kipillantva zöld fákat látnak, kevesebb fájdalomcsillapítót és ápolást igényelnek, mint azok, akik csak épületeket láttak az ablakukból.
Amikor az orvosok olyan zenét kerestek, amely képes a félelmet és a szorongást csillapítani, megállapították, hogy a természet hangjai különösen pozitív hatásúak. Sok relaxáló hatású CD-n háttérzörejként patakcsobogást, madárcsicsergést, tengermorajlást hallhatunk. Az USA-ban távfutókon végeztek összehasonlító vizsgálatot: az egyik csoport egy edzőteremben, futópadon edzett, míg a másik ugyanazt a távot a természetben teljesítette. Utóbbiak frissen és jókedvűen fejezték be a futást, vérükben a boldogsághormonok szintje magasabb volt, míg a futógépen futóknál épp az ellenkezője volt igaz. Egy harmadik csoport bár edzőteremben, gépen futott, de „zenei aláfestésként” madárcsicsergést hallgatott futás közben. Az ő vérükben a boldogsághormonok szintje az előbbi két csoport szintje között helyezkedett el.
A túrázás okossá tesz és fejleszti a kreativitást
A szép tájak hatására lassul a pulzus és a vérnyomás, agyunkban több alfa-hullám mérhető, amelyek egyébként csak enyhe transzban vagy az éber álmodozás állapotában jellemzőek. A járás ritmikus mozgása, a közben érvényesülő automatikus reflexzónamasszázs ellazító, ugyanakkor frissítő, élénkítő hatású. A kocogáshoz hasonlóan a test endorfinokat termel, amelyeket köznapi nyelven boldogsághormonoknak neveznek. Ezek csökkentik az éhségérzetet, a fájdalmakat és javítják a hangulatot is. A testi erőfeszítés hatására több ACTH (adreno-kortikotrop hormon) termelődik. Ez a „kreativitáshormon” csökkenti a vérnyomást, lassítja a pulzust, élénkítő, koncentrációt segítő hatású. Ráadásul a friss levegőn történő testmozgás hatására javul az agy vér- és oxigénellátása – ezzel párhuzamosan teljesítőképessége.
Az újító ötleteket vizsgáló felmérés szerint a legtöbb kreatív ötlet nem az értekezletek közben, hanem a szabad ég alatt, a természetben merül fel a fejekben. Intelligenciahányadosunk sem állandó, ahogy azt korábban feltételezték, hanem bizony állandóan változik – többek között testmozgástól. Egy vizsgálat szerint a tíz napig tartó szigorú ágynyugalom hatására az IQ kb. 15 százalékkal csökken. Ami a túrázás közbeni jó hangulathoz hozzájárul, az a szabadság, a kötetlenség érzete. Az autóban be vagyunk zárva, egyrészt a járműbe, másfelől kötnek bennünket a közlekedési szabályok, valamint az út vonalvezetése. A túrautakon nincsenek ilyen kötöttségek, nincs dugó, akkor állunk meg és indulunk tovább, amikor kedvünk tartja.
A túrázás mint orvosság – verhetetlen
2008-ban egy közvélemény-kutatásban a megkérdezettek 70 százaléka úgy válaszolt, hogy rendszeresen túrázik, „hogy tegyen valamit az egészségéért”. Mindez összefüggésben lehet azzal a ténnyel, hogy az elmúlt néhány esztendőben egyre több sajtótermékben olvashatunk róla, milyen jótékony hatással van a túrázás számos betegségre. Több jó nevű szakorvos 2007-ben egy kongresszus alkalmával foglalta össze a túrázás pozitív hatásait. A túrázás erősíti immunrendszerünket, fertőzésekkel szembeni ellenállásunkat. Mérsékli a szívinfarktus, az emlő-, a vastagbél- és a prosztatarák kockázatát. Stabilizálja emésztésünket és anyagcserénket. Hatására csökken a „rossz” LDL koleszterin, ugyanakkor emelkedik a „jó” HDL koleszterin szintje, csökken a vércukorszint és a vérnyomás, javul a vér viszkozitása.
A mozgás aktiválja a zsírégetést, erősíti izmainkat, csökkenti a túlsúlyt. Az izmok erősítése tehermentesíti ízületeinket, csontjainkat, erősíti a porcokat, az inakat és szalagokat. Csökken a csontritkulás veszélye. A légzés javulásával mérséklődik a légúti betegségek kialakulásának veszélye is. Javul az agy oxigénellátása és anyagcseréje, ezáltal a szellemi teljesítőképesség is. Ezzel egyenes arányban csökken az Alzheimer-kór és az időskori elbutulás veszélye.
Régóta megfigyelték, hogy a mozgás segítségével jelentősen csökkenthető a depresszió, ez a hatás összehasonlítható a gyógyszeres kezelés hatékonyságával, de mindez mellékhatásoktól mentesen és a visszaesés veszélye nélkül történik. A pszichovegetatív zavarok, mint például a fülzúgás is javulnak. A fiataloknál megfigyelhető, hogy nő az iskolai teljesítményük, jobban koncentrálnak, sokat javul a hiperaktivitás. E számos pozitív hatás ellenére a túrázók azt nyilatkozták, hogy a 40 évesnél fiatalabbak közül 6 százaléknak, a 60 évesnél idősebbeknél kb. 28 százaléknak ajánlotta orvosa a túrázást.
Megdöbbentő eredmények rákos betegeknél
Főképp a rehabilitációs klinikákon vonják be a túrázást a terápiába. A tényre, hogy még a nagyon súlyos betegségek, mint például a rák kezelésében is látványos eredményeket lehet elérni, dr. Freerk Baumann klinikai projektjei hívták fel a figyelmet. 2008 tavaszán 12 önkéntes, emlőrákos nővel végiggyalogoltatta a Santiago de Compostelába vezető 800 km-es zarándokutat.
A rendkívüli erőfeszítések ellenére a résztvevők végig kitartottak. Közérzetük, magabiztosságuk és egészségi állapotuk jelentősen javult. „Életem további részére új mottót választottam. A »nem vagyok rá képes« számomra többé nem létezik” – mondta egyikük. Ugyanazon év nyarán dr. Baumann hét prosztatarákos férfit is útnak indított Münchenből Velencébe, az Alpokon és a Dolomitokon keresztül. A csoport az 520 km-es utat öt hét alatt tette meg. Ők is mindannyian kitartottak egészen végig, és náluk is sok egészségügyi paraméter jelentős javulást mutatott – igaz, nem közvetlenül, hanem három hónappal a túra után. Eddig tartott a regeneráció időszaka, viszont ezt követően sokkal jobb állapotban voltak, mint azelőtt.
Túrázás – igen, de óvatosan, ésszel
A túrázásnak egészségünkre gyakorolt pozitív hatása ellenére nem szabad megfeledkezni arról, hogy főképp a magas hegységekben veszélyek is leselkednek ránk, amelyek akár halállal is végződhetnek. Korábban igen sokan veszítették életüket a hegyekben, különféle balesetekben. A legtöbb végzetes kimenetelű kirándulás során botlás, zuhanás, könnyelműség volt a halálhoz vezető események oka. A halálesetek több mint egyharmada szív-keringésrendszeri eredetű. Tehát túrázáskor is nélkülözhetetlen a józan ész és a mértékletesség. Ha azonban kondíciónkat reálisan mértük fel és a megfelelő útvonalat választottuk, felkészültünk, bizonyos szabályokat is betartunk, akkor átadhatjuk magunkat a túrázás örömeinek. Akinek nincs kellő tapasztalata, forduljon a megfelelő sportegyesületekhez, szövetségekhez tanácsért, esetleg csatlakozzon e szervezetek által vezetett csoport valamelyikéhez.
A kezdők tartsák be a fokozatosság elvét, ne akarják mindjárt a legmeredekebb hegyoldalt megmászni. Egy amerikai felmérés, amelyen 90 ezer kórházi ápolónő vett részt, bebizonyította, hogy mindössze heti három óra gyaloglás 50 százalékkal csökkenti a szívinfarktus kockázatát. Ha ennél többre vágyunk, érdemes keményebben edzeni, mielőtt útra kelnénk. A legjobb felkészülés a túrákra, ha egész évben rendszeresen sportolunk. Heti kétszer 30-40 perc kondicionáló tréning tekinthető az alapnak. A kerékpározás az egyik legalkalmasabb edzésforma a porcok erősítésére. A térdízületek gyenge kondíció és gyenge lábizomzat esetén komoly gondokat okozhatnak. A lejtőn lefelé haladás során a térdet erős terhelés éri, főképp, ha nehéz hátizsákot is magunkkal cipelünk, vagy ha valaki túlsúlyos. Az erős lábizmok ezzel szemben a terhelés jelentős részét képesek tompítani, elnyelni, ezért fontos az edzés.
Felszerelés és útravaló: mire figyeljünk?
A térdízületek tehermentesítésében jó szolgálatot tesznek a teleszkópos botok, mivel ezekkel megtámasztható a testsúly kb. egyharmada. Érdemes mindig két bottal túrázni, és a bot hosszát úgy beállítani, hogy karunk könyökben 90 fokban legyen behajlítva.
A nélkülözhetetlen hátizsák (Túraterápia)
A botok mellett további fontos felszerelés a háton jól ülő hátizsák, amelynek van deréköve is, amely a súly egy részét átviszi a medenceövre és nem terheli túl a gerincoszlopot. A súlyos tárgyakat, mint a teli vizes palackot a zsák aljára kell tenni, az esődzsekit legfelülre. Ezek között helyezkednek el az olyan fontos kellékek, mint a bicska, a térkép, a mobiltelefon, hogy szükség esetén segítséget tudjunk hívni, egy váltás trikó, ha a rajtunk lévőt átizzadnánk. Egy kis kéztörlő, egy elsősegélytasak, benne vízhólyagokra ragasztható tapaszokkal, szintén fontos. Ezen kívül napvédő krém, valamint zseblámpa, ha esetleg rosszul becsülnénk meg az időt és ránk sötétedik a szabadban. Ami a ruházatot illeti, fontos a jól ismert réteges öltözködés elvét követni, amellyel az aktuális hőmérsékleti és időjárási viszonyokhoz igazodhatunk. Nem árt legfelülre légáteresztő, ugyanakkor szél- és vízálló anyagból készült dzsekit viselni. A nap elleni fejfedő, sapka vagy kis kalap semmi esetre sem hiányozhat. Útravalóul a legalkalmasabb élelmiszer a teljes őrlésű gabonából készült szendvics, némi gyümölcs, zöldség, szárított gyümölcs, esetleg dió-, mogyorófélék. A banán kiváló energiaforrás, egy kígyóuborkával pedig remekül pótolhatjuk a kiizzadt ásványi anyagokat. A szilárd táplálékot szükség esetén sokáig tudjuk nélkülözni, a böjtöléssel egybekötött túrázások ezt fényesen bizonyítják – de a folyadék abszolút nélkülözhetetlen. Legalább egyliternyi víz mindig legyen nálunk, persze forró nyári napokon ennél több szükséges.
A felszerelés legfontosabb, egyben legkényesebb része a megfelelő lábbeli, ugyanis a rossz cipő a legszebb utat is tönkreteheti. A túracipő legyen stabil és kényelmes, szára legalább bokamagasságig érjen, ami védi az ugróízületet. Legyen profilos talpa, amely véd a csúszástól. A saroknál szilárdan tartsa lábunkat, itt nem lötyöghet, ugyanakkor a lábujjainknak bőven maradjon hely. Ha a lábujjak elöl súrlódnak, hosszabb lejtőn akár több lábkörmünk is leválhat, ami rendkívül fájdalmas. Ha a cipő új, akkor túra előtt mindenképp járassuk be. Akinek könnyen keletkezik vízhólyag a lábán, eleinte ragasszon néhány réteg leukoplasztot a sarkára – ez jól bevált védekezés. A felszereléseket illetően érdemes az interneten is tájékozódni.
Mindenkinek jó túrázást! Túrával az egészségért!
Bükki Magazin
