Aki nem a Bükk vidékén él és csak egy-két napja van ennek a csodálatos tájegységnek a megismerésére, akkor alaposan meg kell gondolnia, hogy merre induljon el túrázni. Ha nem akarunk random módon elindulni, de sok érdekes kincset szeretnénk felfedezni úgy, hogy ne kelljen az egész napot a tájékozódással, vagy eltévedés estén ösvényeket, utakat keresve tölteni, legcélszerűbb egy túravezetőt fogadni. Egy a Bükköt jól ismerő túravezető sok mindent meg tud mutatni a hegység különlegesen szép kincseiből, és olyan helyekre is elvisz, ahová a mezei turista ritkán téved. Ilyen túravezetőt találtunk a Túraterápiánál, aki elindult velünk egy két napos túrára, hogy megmutassa nekünk ezt különleges vidéket. Eredetileg pihenni jöttünk a környékre, de wellness helyett inkább a túrát választottuk, és egyáltalán nem bántuk meg.
Ha csak két nap jut a Bükkre, alaposan át kell gondolni, merre is induljon az ember túrázni, hisz annyi jó túraútvonal van errefelé. Mi most a Bükk-fennsíkon barangoltunk, de nem hagytuk ki a Bükkalja egyik titokzatos látnivalóját sem. Bánkút az egyik kedvenc helyünk a Bükkben, pláne így kora tavaszi hétköznapokon, mikor alig van vendég. Innen terveztünk egy egész napos körtúrát. Az idő kezdetben elég borongós, ködös volt, de már annak is örültünk, hogy nem esik. A Nagy-mező felett komor fellegek tanyáztak, az út mentén, a tisztásokon leánykököcsinek rejtőztek a fűben, itt-ott még láthatóak voltak a Bükki Nemzeti Park címernövényének, a szártalan bábakalácsnak elszáradt példányai is. A töbrökkel tarkított Nagymezőt, a Bükk-fennsík fokozottan védett részét egykor erdő borította, ezek letermelése után azonban már nem tudott visszaerdősödni a terület.
Három pompás kilátóhely
Nagymezőről felmásztunk a Három-kő 904 méteres csúcsára, ahonnan fantasztikus a kilátás. A Három-kőtől aztán még magasabbra törtünk, bár a Tar-kő 950 méteres csúcsához már túl sokat nem kellett mászni. Az erdőből kilépve szinte letaglózza az embert a panoráma. Dél volt, mire ideértünk, így hát leültünk, hogy elfogyasszuk az elemózsiánkat. A Tar-kő sziklái szép kilátást tálaltak desszertként az ebéd mellé.
Őserdő a Bükkben
A Tar-kőtől az Olasz-kapui tanösvényen ereszkedtünk le a Toldi-kapuhoz, és innen hamarosan elértük az Őserdőt. Ez az egyetlen olyan erdő Magyarországon, ahol már közel száz éve felhagytak az erdőműveléssel. Bemenni nem szabad, de a túraútvonal közvetlenül mellette halad el, így láthatjuk a különbséget a környező, azonos korú fákból álló erdő és az Őserdő között, ahol a bükkmatuzsálemek mellett természetes újulatok és elhalt, korhadó fák egyaránt az erdő részét képezik.
Elértünk a tanösvény névadójához, az Olasz-kapuhoz, amely tulajdonképpen egy sziklahasadékba vájt út, és a neve onnan ered, hogy a munkát főleg olasz hadifoglyok végezték az I. világháború idején azért, hogy megépülhessen az erdei kisvasút nyomvonala, mellyel a fennsíkról kitermelt fákat szállították le a közeli Szilvásváradra. Innen aztán már nem volt sok hátra a túrából, az egykor itt zakatoló kisvasút nyomvonalán visszajutottunk a Faktor-rétre, majd onnan Bánkútra. Búcsúzóul még felmentünk a közeli Bálványra. A megújult Petőfi-kilátó legfelsőbb szintje nyújtott káprázatos panorámát. Tiszta időben nem csak a Borsodi-medencét csodálhatjuk, hanem egészen elláthatunk a Magas Tátráig.
Nemcsak itt, Szomolya mellett, de a Bükkalján több helyen is találhatunk kaptárköveket; eddig összesen 38 lelőhelyen 72 kaptárkövet találtak, és ezeken 473 kis fülkét számoltak össze. A fülkék átlagosan 60 cm magasak, 30 cm szélesek és 20-30 cm mélyek. A legtöbb fülkénél még látható, hogy egy keret is végigfut az oldalán, ez arra utal, hogy a fülkéket lefedhették valamivel.
A fülkék funkciójával kapcsolatban több elképzelés is született. Van, aki ősi síremlékeknek tartja őket, melyekbe az elhamvasztott halottak urnáit helyezték. Más szerint bálványtartó szerepük lehetett, megint más az erdei sziklaméhészetre vezeti vissza keletkezésüket. Ez utóbbit, bár nem vagyunk a kaptárkövek szakavatott kutatói, elvetettük, mert némelyik fülke olyan lehetetlen helyen van, és csak nagy nehezen érhető el, aligha tudom elképzelni, hogy egy méhész ennyire kiszúrna magával. Az sem bizonyos, hogy mely korból származnak a fülkék, egyesek a szkítákhoz, más a keltákhoz és van aki a honfoglaló magyar törzsekhez köti őket. Szóval csak az a biztos, hogy semmi sem biztos, de ez csak még különlegesebbé teszi a sziklaormokat.
Mindent összevetve igazán kellemes két napot töltöttünk el ebben a karsztformációkban bővelkedő hegységben. Megköszönve Progner László bronzjelvényes túravezetőnek a kilométerekben, látványban és információkban gazdag vezetését, maradandó élményekkel indultunk haza.
Őserdő a Bükkben
A Tar-kőtől az Olasz-kapui tanösvényen ereszkedtünk le a Toldi-kapuhoz, és innen hamarosan elértük az Őserdőt. Ez az egyetlen olyan erdő Magyarországon, ahol már közel száz éve felhagytak az erdőműveléssel. Bemenni nem szabad, de a túraútvonal közvetlenül mellette halad el, így láthatjuk a különbséget a környező, azonos korú fákból álló erdő és az Őserdő között, ahol a bükkmatuzsálemek mellett természetes újulatok és elhalt, korhadó fák egyaránt az erdő részét képezik.
Elértünk a tanösvény névadójához, az Olasz-kapuhoz, amely tulajdonképpen egy sziklahasadékba vájt út, és a neve onnan ered, hogy a munkát főleg olasz hadifoglyok végezték az I. világháború idején azért, hogy megépülhessen az erdei kisvasút nyomvonala, mellyel a fennsíkról kitermelt fákat szállították le a közeli Szilvásváradra. Innen aztán már nem volt sok hátra a túrából, az egykor itt zakatoló kisvasút nyomvonalán visszajutottunk a Faktor-rétre, majd onnan Bánkútra. Búcsúzóul még felmentünk a közeli Bálványra. A megújult Petőfi-kilátó legfelsőbb szintje nyújtott káprázatos panorámát. Tiszta időben nem csak a Borsodi-medencét csodálhatjuk, hanem egészen elláthatunk a Magas Tátráig.
Titokzatos kaptárkövek
A második nap a Bükkaljára látogattunk, hogy saját szemünkkel is lássuk a hegység egyik rejtélyét, a titokzatos Szomolyai kaptárköveket. Ezek olyan riolittufa sziklák és kőtornyok, melyek tele vannak kis fülkékkel. A szabályos kis mélyedések keletkezésére máig nincs magyarázat. Az biztos, hogy emberi kéz faragta őket, de hogy kik, miért és mikor, arról ma is csak feltételezések vannak.
Nemcsak itt, Szomolya mellett, de a Bükkalján több helyen is találhatunk kaptárköveket; eddig összesen 38 lelőhelyen 72 kaptárkövet találtak, és ezeken 473 kis fülkét számoltak össze. A fülkék átlagosan 60 cm magasak, 30 cm szélesek és 20-30 cm mélyek. A legtöbb fülkénél még látható, hogy egy keret is végigfut az oldalán, ez arra utal, hogy a fülkéket lefedhették valamivel.
A fülkék funkciójával kapcsolatban több elképzelés is született. Van, aki ősi síremlékeknek tartja őket, melyekbe az elhamvasztott halottak urnáit helyezték. Más szerint bálványtartó szerepük lehetett, megint más az erdei sziklaméhészetre vezeti vissza keletkezésüket. Ez utóbbit, bár nem vagyunk a kaptárkövek szakavatott kutatói, elvetettük, mert némelyik fülke olyan lehetetlen helyen van, és csak nagy nehezen érhető el, aligha tudom elképzelni, hogy egy méhész ennyire kiszúrna magával. Az sem bizonyos, hogy mely korból származnak a fülkék, egyesek a szkítákhoz, más a keltákhoz és van aki a honfoglaló magyar törzsekhez köti őket. Szóval csak az a biztos, hogy semmi sem biztos, de ez csak még különlegesebbé teszi a sziklaormokat.
Mindent összevetve igazán kellemes két napot töltöttünk el ebben a karsztformációkban bővelkedő hegységben. Megköszönve Progner László bronzjelvényes túravezetőnek a kilométerekben, látványban és információkban gazdag vezetését, maradandó élményekkel indultunk haza.
