Vörös riasztás az emberiségnek

   Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) Hatodik Értékelő Jelentése a klíma- és társtudományok jelenlegi állását összegzi több tízezer tudományos cikk áttekintésével és több ezer szakértő önkéntes részvételével. Az elmúlt közel egy év alatt három körben publikált „IPCC trilógia” egyben az éghajlatváltozásra vonatkozó tudományos konszenzus is, a világ legjobb elérhető tudományos ismerete a témában. António Guterres ENSZ-főtitkár szerint a jelentés „vörös riasztás az emberiségnek”: ahhoz, hogy a még biztonságos(abb) 1,5 °C körül tudjuk stabilizálni a felmelegedést, azonnali és érdemi cselekvésre van szükség.  

   1. Már a következő évtizedben meghaladhatjuk a 1,5 °C-os globális felmelegedést, de még tudjuk stabilizálni az éghajlatot

   A globális felszíni átlaghőmérséklet alakulása az elmúlt 2000 évben (Forrás: IPCC AR6 WGI, fordítás: a szerző)

    2. Miattunk válik egyre szélsőségesebbé az időjárás

   Az elszaladó klímaváltozás a szélsőségek további fokozódásával járna, és egyre veszélyesebb közelségbe hozná a visszafordíthatatlan következményekkel járó éghajlati fordulópontokat. Minden egyes tized foknyi melegedéssel egyre kiszámíthatatlanabbá és veszélyesebbé tesszük az éghajlati rendszert, ezért minden egyes tonna üvegházgáz számít. A melegedés hatására a vízkörforgás is felgyorsul, aminek következtében egyre szélsőségesebbé válik a csapadékeloszlás szerte a világban. Vagyis a felmelegedés ráerősít bizonyos meglévő természeti veszélyekre, például az esőzések hevesebbek lesznek – így gyakrabban okozva (villám)áradásokat –, a hőhullámok és aszályos időszakok pedig hosszabbak, intenzívebbek és gyakoribbak. Ha ilyen ütemben folytatjuk az éghajlat megváltoztatását, akkor a forróság és szárazság miatt a világ ötöde élhetetlenné válhat a következő 50 évben. Az egyre kifinomultabb tudományos módszereknek köszönhetően egyre több esetben össze lehet kapcsolni egy szélsőséges eseményt az ember által okozott klímaváltozással. Például a 2019-2020-as ausztráliai erdőtüzekhez kedvező helyzetet teremtett az extrém hőség, ami mára kétszer olyan gyakori a globális felmelegedés következtében. Ehhez hasonlóan az északi féltekén is megállapították, hogy a 2021 júniusában Északnyugat-Amerikában tomboló forróság az ember okozta klímaváltozás nélkül gyakorlatilag nem fordult volna elő. A 2021. júliusi nyugat-európai áradásoknál is kimutatták ezt a kapcsolatot.  

   3. A hatások már ma a bolygó minden pontján érezhetőek, és egyre súlyosbodnak

   A klímaváltozás hatásai már most jóval kiterjedtebbek és súlyosabbak, mint azt korábban gondoltuk. 2008 óta a pusztító árvizek és viharok évente több mint 20 millió embert kényszerítettek otthonuk elhagyására, és az elmúlt két évtizedben több mint félmillió haláleset következett be a szélsőséges időjárási események miatt. 1961 óta a terméshozam növekedés harmadát elvitte a klímaváltozás Afrikában. Ma a világ lakosságának fele évente legalább egy hónapban szembesül a vízellátás bizonytalanságával, az erdőtüzek pedig sok régióban minden korábbinál nagyobb területeket perzselnek fel. A hőhullámos időszakokban megnövekszik a hőstressz miatti elhalálozások száma, és a magasabb hőmérséklet kedvez az állati hordozók által terjesztett betegségeknek is, mint például a nyugat-nílusi vírus, a Lyme-kór és a malária. Már ennek az évtizednek a végén, 2030-ban, az árvizek gyarapodásával további 48 000 halálesetre lehet számítani a 15 év alatti gyermekek között a vízzel terjedő kórokozók okozta hasmenés miatt. Az IPCC becslései szerint csak a következő évtizedben az éghajlatváltozás 32-132 millió embert fog mélyszegénységbe sodorni. Bár sokszor úgy tűnhet, hogy a klímaváltozásból fakadó kockázatok távoliak mind térben és időben, az IPCC hangsúlyozza, hogy már a „mi életünkben” és Magyarországon is kézzelfoghatóan rosszabbodni fog a helyzet.

   Különböző mértékű globális felmelegedés esetén várható fő kockázati tényezők Európában, alacsony vagy közepes alkalmazkodás esetén. Forrás: IPCC AR6 WGII. Kis Anna fordítása.

   4. Az elszaladó klímaváltozás életveszélyes viszonyokat és tömeges kihalásokat hozhat

   Egy 1,5 °C-kal, 2 °C-kal vagy akár 3 °C-kal melegebb világ között óriási a különbség. Már 1,5 °C-os globális felmelegedés esetén a világ számos gleccsere teljesen el fog tűnni, vagy elveszíti tömegének nagy részét, további 350 millió ember szenved majd vízhiánytól, a milliók megélhetését biztosító korallok akár 90%-át elveszíthetjük, és a szárazföldi fajok akár 14%-a a kihalás szélére kerülhet. Erősebb felmelegedés esetén a kockázatok és veszélyek csak tovább fokozódnak. Már most megváltozott számos élőlény életciklusa, egyes fajok a pólusok felé kezdtek tolódni, vagy magasabb területekre húzódnak a túlélés reményében. Globálisan a fapusztulások 20%-áért már most az éghajlatváltozás felel és 2070-re az összes növény- és állatfaj harmada végleg eltűnhet a Föld színéről, ha nem mérsékeljük a kibocsátásokat. Az egyre erősödő hőség, aszály, vízhiány és ezek együttes hatása sok helyütt ellehetetlenítik a mezőgazdasági termelést, ami felhajthatja az élelmiszerárakat és élelmezési válsághoz vezethet. Ez kiélezheti a társadalmi feszültségeket és konfliktusokat, és tömeges migrációt indíthat el. A jelenleg művelésre alkalmas területek körülbelül egyharmada az évszázad végére arra alkalmatlanná válhat, és a világ kalóriafogyasztásának közel háromnegyedét adó négy termény – a kukorica, rizs, búza és szója – globális hozama akár 10-30%-kal csökkenhet, miközben a népesség növekszik. Magyarországon a legnagyobb vesztes a kukorica, amelynek hozama akár 60-80%-kal csökkenhet a század végére. A szélsőséges hőség és magas páratartalom kombinációja rendkívül megterhelő lehet az emberi szervezet számára – 2100-ra az emberiség háromnegyede lehet időszakosan kitéve az emiatti életveszélyes éghajlati viszonyoknak. A kockázatok növeléséhez nagyban hozzájárul a rossz városi szerkezet, valamint tér- és anyaghasználat, hisz a betondzsungel gyorsan hőkatlanná válik. 1,5 °C-os globális melegedés esetén az extrém hőség évi 30 000 halálos áldozatot követelhet Európában és ez a szám 3 °C esetén megháromszorozódhat.

   A forróság és az aszály tovagyűrűző hatásai (Forrás: IPCC AR6 WGII, fordítás: a szerző)

   5. Gazdaságilag is megérné a klímaváltozás mérséklésébe fektetni

   Ahhoz, hogy 1,5 °C-nál korlátozzuk a globális felmelegedést, a kibocsátásoknak 2025 előtt tetőzniük kell, majd 2030-ig a 2019-es szint közel felére kell csökkenniük. Bár vannak jelei a haladásnak – a kibocsátások éves növekedési üteme a 2000 és 2009 közötti átlagos 2,1%-ról 1,3%-ra csökkent 2010 és 2019 között – az erőfeszítések messze nem elegek. Az IPCC megmutatta, hogy a gazdaság minden szektorában vannak gazdaságosan megvalósítható megoldások, vagyis szén-dioxid tonnánként 100 USD-ba vagy annál kevesebbe kerülő mérséklési intézkedések. A legolcsóbb (< 20 USD/tonna) intézkedések közül a legjelentősebb potenciállal a nap- és szélenergia felskálázása, az ipari termelés, valamint az épületek energiahatékonyságának javítása, a természetes ökoszisztémák felszámolásának megállítása, továbbá a metán-kibocsátás csökkentése bír. De a közlekedés terén is számos olyan intézkedés van, ami kedvez a pénztárcánknak és az egészségünknek is. Ráadásul mindez gazdaságilag is megérné. A klímaváltozás mérséklése nem okozná a globális GDP csökkenését, hanem csak nagyon kis mértékben lassítaná annak növekedését, a századra vetítve éves szinten csupán 0,03-0,04%-kal. Sőt, ha az elszaladó klímaváltozás okozta gazdasági károkat és veszteségeket is figyelembe vesszük, akkor a mérséklés globális költségét meghaladnák az abból származó gazdasági előnyök.

   6. Alkalmazkodnunk kell a már elkerülhetetlen változásokhoz

   A klímaváltozás mérséklése mellett már most el kell kezdeni felkészülni az elkerülhetetlen változásokra. Jelenleg 3,3-3,6 milliárd ember él olyan országban, amely az éghajlatváltozással szemben különösen sérülékeny. Ilyenek például a fejlődő kis szigetországok, Dél-Ázsia, Közép- és Dél-Amerika, valamint Afrika szubszaharai térségének nagy része. A társadalmi egyenlőtlenségek, konfliktusok, a szegénység, a gyenge kormányzati rendszer és az alapvető szolgáltatásokhoz (pl. egészségügyi ellátás) való korlátozott hozzáférés egyrészt növelik a helyi közösségek sérülékenységét, másrészt korlátozzák azok alkalmazkodó képességét – így ezek javítása nélkülözhetetlen. Azonban nem mindegy, hogy mekkora mértékű klímaváltozásra kell felkészülnie a gazdaságoknak – minél tovább halogatjuk a kibocsátások csökkentését, annál nagyobb ára lesz az alkalmazkodásnak, és annál több lesz az elkerülhetetlen veszteség. Minden szektorban vannak hatékony alkalmazkodási megoldások, de nagyobb intézményi és pénzügyi támogatásra van szükség ezek elterjesztésére. A mezőgazdaságban például az agroökológiai gyakorlatok alkalmazása, a városi hőség enyhítésében nagy segítséget nyújthat a kék-zöld infrastruktúra tervezés. A megfelelően kivitelezett természetalapú megoldások különösen hasznosak lehetnek, ezek megvalósítását azonban most meg kell kezdeni.

   A mérséklési lehetőségek becsült potenciálja és költsége szektoronként 2030-ban. A sávok hossza az egyes opciók mérséklési potenciálját jelzi, míg a színek a költségkategóriákat mutatják. A legalacsonyabb kategória (kék) tonnánként 0 USD (0 USD/tonna CO2-ekvivalens) alatti „árat” jelez, vagyis a referencia technológiához képest nettó megtakarítás is keletkezik az intézkedésnek köszönhetően, ezt követi a sárga kategória tonnánként 0-20 USD árral, míg a legmagasabb kategória (sötét piros) a legdrágább (tonnánként 100-200 USD) intézkedéseket foglalja magába. (Forrás: IPCC AR6 WGIII)  

   7. A világnak lenne pénze a klímaváltozás megállítására, csak át kellene csoportosítani a befektetéseket

   A jelentés szerint a jelenlegihez képest 3-6-szor több klímafinanszírozásra lenne szükség ahhoz, hogy a globális felmelegedést 1,5-2°C-nál meg tudjuk állítani. Az IPCC arra is rámutatott, hogy a világnak lenne pénze a gazdaság klímabaráttá alakítására, de a fosszilis iparágba ömlő tőkét tiszta technológiákra kellene fordítani. 2010 és 2019 között a napenergia fajlagos ára 85%-kal csökkent – mára ez a legolcsóbb energiaforrás a legtöbb országban –, a szélenergiáé 55%-kal, a lítium-ion akkumulátoroké 85%-kal. Az is egyre nyilvánvalóbbá válik a piaci szereplők előtt, hogy már nem éri meg az elavult technológiákat fenntartani vagy új infrastruktúrát építeni. A kibocsátások minimálisra csökkentése mellett a légköri többet szén-dioxid eltávolításának (természetes és technológiai megoldásokkal) is nagy szerepe van abban, hogy stabilizáljuk az éghajlatot. Az ökoszisztémák már eddig is csendben lassították a klímaváltozást, ugyanis az emberiség által kibocsátott szén-dioxid közel harmadát kivonták a légkörből – ezzel időt nyerve nekünk. A földhasználat javításával, fenntartható erdőgazdálkodással, valamint az ökoszisztémák megőrzésével és helyreállításával a klímaváltozás mérsékléséhez szükséges intézkedések akár 20-30%-át teljesíthetnénk. A legtöbb ilyen megoldás ráadásul gazdaságosan megvalósítható és készen elérhető, így felskálázása már rövid távon lehetséges volna – mégsem költünk ezekre eleget. Ugyanakkor minél később kezdjük el az érdemi cselekvést, annál nagyobb szükségünk lesz a még nagyrészt gyerekcipőben járó high-tech szén-kivonó megoldásokra. Amellett, hogy ezek sokszorosan drágábbak lennének, mint a természetalapú megoldások, számos közülük egyéb kétségeket is felvet a potenciális negatív környezeti-társadalmi hatások miatt. Erősen kérdéses az is, hogy ezek megfelelő ütemben és mértékben felskálázhatók lennének-e.  

   8. Egyéni és rendszerszintű cselekvés – mindkettőre szükség van

   Mivel a fenntarthatatlan igényeket nem lehet fenntarthatóan kiszolgálni, az életmódunk és fogyasztási szokásaink átgondolásának, átalakításának is kulcsszerepe van a klímaváltozás elleni küzdelemben. Az IPCC rámutatott, hogy az egyéni cselekvések a globális kibocsátást akár 40-70%-kal csökkenthetik az évszázad közepére, amennyiben ezt rendszerszintű változások teszik lehetővé.

   Megfelelő szakpolitikákkal, gazdasági ösztönzőkkel és infrastruktúrával segíthetjük, vagy épp akadályozhatjuk az egyes embereket abban, hogy fenntarthatóbb szokásokat alakítsanak ki. Erre az egyik legjobb példa a közlekedési szokások és rendszerek újragondolása. Ha többet járnánk alacsony kibocsátású tömegközlekedéssel, közösen használt autóval vagy mikromobilitási eszközzel (pl. kerékpár, roller), akkor az nemcsak kevesebb kibocsátást eredményezne, de a levegő is tisztább lenne, és kevesebb időt töltenénk dugóban. Ehhez azonban megfelelő városi infrastruktúrát kell kialakítani. A gazdaság alacsony kibocsátású, fenntarthatóbb pályára állítása valószínűleg minden eddigi globális kihívást felülmúl, de a jelen tudományos tényállás szerint nem lehetetlen.  

Lehoczky Annamária

Forrás: masfelfok.hu

Borítókép: Chester Ho – Unsplash